A kórbonctani vizsgálat kiemelten fontos része az orvostudománynak. Nem csak azért, mert tisztázza a halál bekövetkezését megelőzően kialakult valamennyi kóros állapotot, hanem azért is, mert célja a népesség megbetegedési és halálozási okainak feltárása, az egészségügyi ellátás során alkalmazott diagnosztikai és gyógyító eljárások hatékonyságának ellenőrzése, ezáltal rendkívül fontos visszajelzést ad a kezelőorvosnak.

Az 1997. évi CLIV. törvény 219.§ (1) bekezdése értelmében az elhunyt személyt – függetlenül attól, hogy fekvőbeteg-gyógyintézetben vagy azon kívül hunyt el – kórbonctani vizsgálat alá kell vonni, ha  

1. a halál oka klinikai vizsgálatokkal nem volt megállapítható,
2. perinatális halál esetén,
3. az elhunyt szervátültetés donora vagy recipiense volt,
4. az elhunyt foglalkozási eredetű megbetegedésben szenvedett, és annak gyanúja merült föl, hogy a halál oka ezzel van összefüggésben,
5. az elhunyt szervezetébe újra felhasználható, nagy értékű műszert vagy eszközt ültettek - amennyiben az nem képezi az elhunyt tulajdonát -, kivéve, ha a műszer vagy eszköz jellege nem kívánja meg az elhunyt kórbonctani vizsgálatát,
6. az esetnek tudományos, vagy oktatási jelentősége van,
7. az elhunytat hamvasztani kívánják, kivéve, ha az elhunyt még életében, vagy hozzátartozója a halált követően írásban kérte a kórbonctani vizsgálat mellőzését, amennyiben a kórbonctani vizsgálattól való eltekintés feltételei együttesen fennállnak,
8. ha a beteg által életében a tájékoztatási jog, az ellátásba való beleegyezés illetve visszautasítás jogának gyakorlására megnevezett személy, vagy az előbbi hiányában az Etv. által meghatározott hozzátartozói körből az arra jogosult személy ezt kéri. A nyilatkozatot közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.