Oktatás - Oktatási tevékenység

Oktatás a Patológia Intézetben

Graduális oktatási tevékenység

A betegekkel való foglalkozás olyan hivatás, amelynek „tanulása” az Egyetemen az első hetekben elkezdődik, azonban egy olyan egyedülálló „kurzus”, amely egy egész életen át tanulásra késztet. A medicina folyamatosan fejlődik, az új felfedezések és technológiák igen gyorsan bővítik lehetőségeinket és új paradigmák jelennek meg. Úgy gondoljuk, hogy a jövő orvosainak és egészségügyi szakembereinek oktatásához nekünk is folyamatosan fejlődnünk kell. A betegségek patológiai alapjainak ismerete szükséges bármilyen betegellátó tevékenységhez, ennek az ismeretnek az átadása intézetünk fontos feladata.

Az egyetem általános orvos-, fogorvos-, egészségügyi és népegészségtudományi karán az oktatás tudományosan is megalapozott tanterv alapján történik, mely során a patológiai mechanizmusok és az orvosi szakfogalmak növekvő „mélységekben” válnak megismerhetővé. Intézetünk részt vállal a harmadéves általános orvos és fogorvos hallgatók oktatásában, továbbá részt vesz gyógyszerészek, gyógytornászok, valamint az orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikusok elméleti és gyakorlati képzésében is. A teljes hallgató létszám a magyar nyelvű képzésben szemeszterenként meghaladja a 300 főt. Valamennyi szak/szakirány hallgatói szakmai gyakorlataikat és diplomamunkáikat is elvégezhetik az intézet rutin diagnosztikai részlegein.

A tananyag a tankönyvből, az előadásokon, a gyakorlatokon elhangzottakból, valamint az elektronikus úton, az intézet e-learning felületén (https://elearning.med.unideb.hu/) közzétett oktatási anyagokból sajátítható el. A tantárgy valamennyi vizsgakövetelménye elérhető elektronikus formában az e-learning felületen (szóbeli vizsgatételek, metszetek listája, patológia teszt). A hivatalos tankönyv a Robbins/Kumar legutolsó elérhető kiadása, a tantárgy teljesíthető az eggyel korábbi kiadás használata esetén is.

Az ismeretek átadása a szemeszter során elméleti és eset-alapú, gyakorlati oktatásra épül, amely lehetővé teszi, hogy az  egyre összetettebbé váló információk és fogalmak segítsék a hallgató klinikai készségeinek egyidejű fejlődését. A tanévet szóbeli szigorlat zárja le, mely során az elméleti tétel mellett bonctermi gyakorlati vizsgát, illetőleg a digitális szövettani metszetekből összeállított tesztvizsgát is teljesíteni kell.

Posztgraduális képzés

Más oktatási feladatok mellett a DEKK Patológiához közé tartozik az egyetem elvégzése után a patológia szakképzést választók regionális képzése, felügyelete. Ezen belül sokan az intézetet választják képzési helynek, mások a régió kórházaiban helyezkednek el. A képzés 5 éve alatt a grémiumvezető (Prof. Dr. Méhes Gábor) szervezésében a helyi tutorok felügyelete alatt, továbbá tanfolyamok és szakgyakorlatok keretében a patológus rezidensek a szakma minden részletét el tudják sajátítani.

Társszakmák rezidensei számára további tanfolyamok és szakmai gyakorlatok tartása, szervezése szintén a patológus grémium feladata.

A folyamatos szakmai fejlődés alapja a patológiai ismeretek szinten tartása és a legújabb diagnosztikai lehetőségek és technikák megismerése. Ennek érdekében más szakmák szakorvosainak továbbképzésében, kreditpontos kurzusok tartásában az Patológia munkatársai növekvő intenzitással vesznek részt.

Frissítés dátuma: 2019.10.31.