Hírek

10 már
Közép-ázsiai gyógyszerészek kutatnak a Debreceni Egyetemen
Fiatal üzbég gyógyszerészek vesznek részt szakmai gyakorlaton a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A Közép-Ázsiából érkezett vendégek az itt folyó tudományos munkával ismerkednek, betekintést nyernek a legkorszerűbb laboratóriumi módszerekbe, aktuális kutatási projektekhez kapcsolódnak, illetve saját kutatási témájukhoz illeszkedő vizsgálatokat is végeznek.
09 már
Az MTA új doktorai
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 103 kiváló kutató, köztük a Debreceni Egyetem (DE) 14 oktatójának eddigi tudományos teljesítményét ismerte el az MTA doktora címmel. A kiemelkedő tudományos munkásságukat egy doktori műben összegző, eredményeik egy kiemelt részét pedig sikeresen megvédő kutatók az MTA Székház Dísztermében 2026. március 6-án rendezett ünnepségen vehették át a rangos fokozat megszerzését igazoló oklevelet.
09 már
Megjelent a Debreceni Szemle
A tudományos folyóirat idei első száma önálló blokkban foglalkozik Debrecen múltjával és jelenével, valamint a tudományos élet híreivel, kérdéseivel. A kiadványban ezúttal több, köztük a vallomásos költészettel és pedagógiai innovációkkal foglalkozó kötetről is olvashatnak az érdeklődők.
09 már
Ismét bizalmat kapott Mátyus László az MRK szakbizottságának élén
A jövőben is Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja vezeti a Magyar Rektori Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Bizottságát. A professzor elnöki tisztségét a napokban újította meg a testület.
06 már
Nemzetközi elismerésben részesült a DE BTK tanszékvezetője
A francia nyelv és kultúra közvetítése iránti kivételes elkötelezettsége elismeréseként rangos kitüntetésben részesült Nagy Andrea. A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Mediterrán Nyelvek és Kultúrák Intézete Francia Tanszék vezetője a Francia Állam Akadémiai Pálmarendjének lovagi fokozatát vehette át Jonathan Lacôte nagykövettől Budapesten, a Francia Nagyköveti Rezidencián rendezett ünnepségen.
05 már
Innováció a pszichodiagnosztikában
Gyorsabb és pontosabb diagnózist tesz lehetővé az az új pszichodiagnosztikai módszer, amelyet most vezettek be a Debrecen Egyetem Klinikai Központjában. A nemzetközileg egységesített eljárás (R-PAS) a több mint 100 éve kidolgozott Rorschach-vizsgálat, az úgynevezett tintafoltteszt továbbfejlesztett, a legmodernebb tudományos eredményekre épülő rendszere. A módszert a Klinikai Szakpszichológiai Központ munkatársai alkalmazzák a klinikai gyakorlatban.
04 már
Szenátusi tagot választott a Klinikai Központ
Eredményesen zárult a Debreceni Egyetem Klinikai Központ egyéb munkakörben foglalkoztatott dolgozók választási körzetében kiírt szenátusi képviselő-választás. Az intézmény legfőbb döntéshozó testületének új tagját a Debreceni Egyetem Klinikai Tanácsának elektorai választották meg. Az új tag mandátuma 2028. december 31-éig szól.
03 már
Díjazott fiatal kutató
Idén 25 fiatal kutató, köztük a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Pszichológiai Intézet adjunktusa, Kovács Karolina Eszter vehette át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Akadémiai Ifjúsági Díját. Az elismerést minden évben olyan kutatóknak ítélik oda, akik már eddigi pályájuk során is kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtottak a bölcsészet- és társadalomtudományok, az élettudományok vagy a matematikai és természettudományok területén.
03 már
A Debreceni Egyetem szakembereit ismerték el a ritka betegségek világnapján
A Debreceni Egyetem három professzora vehette át a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége emlékdíját. A szervezet ezzel az elismeréssel azokat a szakembereket tünteti ki, akik példamutató tevékenységükkel hozzájárultak a ritka betegségekkel élők életminőségének javításához és a tudatosság növeléséhez. A díjat a ritka betegségek világnapja alkalmából rendezett eseményen adták át Budapesten.
02 már
Évértékelő és díjátadó az MTA DAB-ban
Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Debreceni Akadémiai Bizottsága (DAB). Az eseményen beszámoló hangzott el a 2025-ös eseményekről és eredményekről, valamint kitüntetésekkel és elismerésekkel díjazták a Debreceni Egyetem több munkatársának tudományos tevékenységét.