Hírek

19 jan
Debreceni professzor tartott akadémiai székfoglalót
Megtartotta székfoglaló előadását Fülesdi Béla professzor a Szent István Tudományos Akadémián. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója bemutatta az intézményben működő kutatócsoportokat, kiemelve a szervdonáció területén végzett tudományos tevékenységet.
18 jan
Tréning a jelen és a jövő kutatóinak
A Debreceni Egyetem szakembereinek közreműködésével kutatási kompetenciák fejlesztését segíti elő a több mint négy éven át tartó nemzetközi Pattern projekt, mely kutatóknak kínál majd a színvonalas tudományos tevékenység elvégzéséhez szükséges módszertanokat, segédleteket tartalmazó tréninganyagokat.
17 jan
Feloldották a látogatási tilalmat
Január 18-tól, csütörtöktől megszűnik a látogatási tilalom a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikán, az Ortopédiai és Traumatológiai, valamint az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinikán. Így jelenleg a Klinikai Központ valamennyi betegellátó egységében lehet látogatni a betegeket. A maszkviselés viszont továbbra is kötelező.
17 jan
Molekuláris biológiai módszerek az urbánökológiai kutatásokban
A Debreceni Egyetem munkatársai molekuláris biológiai módszereket használva vizsgálták az urbanizáció hatását. Eredményeiket nemrég publikálták a neves tudományos folyóiratban, a Molecular Ecology-ban. A kutatás azért is jelentős, mert a kutatók olyan értékelési módszert alkalmaztak, amelyet korábban még nem használtak a molekuláris urbánökológiai vizsgálatokban.
15 jan
A Klinikai Központban járt a BMW küldöttsége
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában tett kétnapos látogatást a BMW Group Gyár Debrecen delegációja. A vállalat képviselőit Szabó Zoltán professzor, a Klinikai Központ elnöke fogadta. A küldöttség a Nagyerdei és a Kenézy Gyula Campuson folytatott megbeszéléseken ismerhette meg a Klinikai Központ szervezeti egységeinek működését, valamint a betegellátással kapcsolatos jövőbeli terveket.
11 jan
Új terápia a Crohn-betegek kezelésében Debrecenben
Már a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is elérhető az őssejtterápia a Crohn-betegeknél kialakult végbélsipoly kezelésében. Az eljárás óriási előrelépést jelent, hiszen alkalmazásával a betegség akár gyógyítható is, erre pedig más kezeléssel eddig nem volt lehetőség.
11 jan
Újabb klinikákon járt a kuratórium
Folytatódott a kuratóriumi látogatás a DE Klinikai Központban. Az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma a Gyermekgyógyászati és a Gasztroenterológiai Klinikán tájékozódott az egységek működéséről és az elmúlt években elért eredményekről.
11 jan
Szorosabb együttműködés az orvosképzésben
Debrecen testvérvárosa, az izraeli Rishon LeZion delegációja látogatott el a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karára. A kar vezetőivel folytatott megbeszélésen a felek megvitatták a szorosabb együttműködés lehetőségeit az orvosképzés területén.
11 jan
Vezetői kinevezések az ÁOK-n
Intézetigazgatói és tanszékvezetői megbízásokat adott át Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja. A következő négy évben is Balla József professzor irányítja a Belgyógyászati Intézetet és a Nephrológiai Tanszéket, Illés Árpád professzor pedig a Hematológiai Tanszéket.
01 jan
Kisfiú az év első Debrecenben született babája
Levente a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján jött a világra. A kisfiú január elsején néhány perccel fél öt előtt született a Nagyerdei Campuson.