Hírek

08 dec
A BMW huszonötezer eurós támogatása a gyermekek gyógyulásához
Játszótér kialakítására, a közösségi tér fejlesztésére és a krónikus beteg gyermekek ellátására fordítják azt a mintegy 10 millió forintot, amellyel a BMW Group Gyár Debrecen Egészségközpontja támogatja a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját. A pénzt a vállalat képviselői csütörtökön adták át ünnepélyesen.
07 dec
Kevés lehet a sok - matematika az agráriumban
Már a kukoricatermés előzetes becslésénél is lehet hasznosítani azokat az új összefüggéseket és számításokat, amelyeket a Debreceni Egyetem kutatói fedeztek fel. Az Agronomy folyóiratban megjelent tudományos munkáért Szőke Szilvia, a Gazdaságtudományi Kar adjunktusa elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs díját.
07 dec
A bírói függetlenség hajdan (és majdan?)
A bírói függetlenségről szóló tudományos előadást hallgathattak azok, akik részt vettek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a közelmúltban tisztújításon átesett Magyar Tudományos Akadémia debreceni szervezetéhez tartozó Jogi Munkabizottság közös rendezvényén.
07 dec
Meghosszabbított élettartamú fogtömések
Gyártók által forgalmazott fogászati tömő- és ragasztó anyagokat, köztük speciális, úgynevezett bulk-fill kompozitot vizsgáltak a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán egy, a közelmúltban lezárult kutatás keretében. A kutatócsoport munkáját a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
07 dec
Több millió forintos támogatás a gyerekek gyógyulásáért
A Tenki Réka – Csányi Sándor művész házaspár, cégek és magánszemélyek is segítették az utóbbi napokban a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány tevékenységét. A felajánlásokból a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekhematológiai és Onkológiai Osztályán gyógyuló betegek gondozásának feltételeit és családjaik életkörülményeit javítják.
06 dec
Újabb két klinikára látogatott a kuratórium
A Reumatológiai Klinikán és a Bőrgyógyászati Klinikán tartott kihelyezett ülést kedden az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma. A testület tagjai részletesen tájékozódtak a klinikákon zajló gyógyító, valamint oktatói és kutatói tevékenységekről, emellett megismerték azokat az eredményeket és terveket, melyek a betegellátás fejlesztéséhez kapcsolódnak.
06 dec
A beteg gyerekekhez is eljutott a Mikulás
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló betegeket kedden és szerdán is meglátogatta a Mikulás. A Katasztrófaorvosi és Karitatív Koordinációs Központ és a DEKOM Mikulása kutyaszánon, a tűzoltóké pedig a kórház tetejéről egy kötélen leereszkedve, az ablakon át érkezett, hogy édességekkel ajándékozza meg a gyerekeket.
06 dec
Több klinikán is feloldották a látogatási tilalmat
December 6-tól ismét lehet látogatni a betegeket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campusán működő Belgyógyászati Klinika Hematológiai Osztályán, illetve a Gróf Tisza István Campuson működő Neurológiai osztályon. A maszkviselés viszont továbbra is kötelező a Klinikai Központ valamennyi betegellátó egységében.
06 dec
Szombaton változik a sürgősségi és a traumatológiai ellátás rendje
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán december 9-én, szombaton ismét műszaki korszerűsítést végeznek. Emiatt a sürgősségi ellátást igénylő betegeket és a baleseti sérülteket a Nagyerdei Campuson látják el.
05 dec
Mágnesezett víz a mezőgazdaságban
A mágnesezett öntözővíz elősegíti a növények növekedését és fejlődését, fokozza a hozamot, és javítja a termés minőségét is – igazolták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálatai. A tisztább és hatékonyabb agrártermelést támogató kutatásaik során elért eredményekről áttekintő tanulmányt jelentetett meg a Journal of Cleaner Production című szakfolyóiratban az AGBK vezetője.